Az idei st. Louisi drafteek egy része a városban. Masszív év ez a helyi hokinak, a középső három (Keller, Kunin, Tkachuk + Brown aki épp interjút adott Stricklandnak) jó eséllyel az első 20-ban ki fog menni a drafton. Bírnám, ha valamelyikük csúszna, vagy felcserélnénk.
Mindenki kapott új ajánlatot a stábból, Shaw viszont nem fogadta el, 1245 év után új lehetőségek után néz.
Taraszenko beszélt a sajtóval. Pár hisztis st louisi újságíró kiakadt rá, hogy nem állt rendelkezésre a múltkor a többi játékossal együtt. Mondjuk róluk mindent elmond, hogy pl Hitchcockot soha nem kritizálták, csak amikor 10 perces "sajtótájékoztatót" tartott és nem mondott semmit. Önérzetes kis köcsögök, már bocsánat. Azt mondta Taraszenko hogy ki volt még borulva a playoffon, nem állt készen.
Egy éves hosszabbítás lesz ez is. És őszintén szólva nem vagyok lenyűgözve. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy Hitch-en múlt az, hogy idáig eljutottunk végre. Egy kicsit kevésbé várom most a következő szezont...
Strickland azt mondta, hogy Sobotka már idén áprilisban jött volna vissza a playoffra (elvileg az opciója a KHL szerződésében ezt lehetővé tette volna, viszont akkor már most UFA lenne a nyáron), de Armstrong nem akarta, mondván neki egy teljes szezonra kell Soby (jövőre). Nyilván hasznos eleme lehetett volna a csapatnak, de ez a jó döntés.
Vagy már nincs ilyen ambíciója az első két sorba kerülni, csak visszajön, kapar egy évet a 3.-ban, aztán elmegy valahova ahol megkapja a jégidőt meg a pluszpénzt?
Valahogy így szerintem. Top6ban egyértelműen nincs helye, de harmadik soros centernek tökéletes lenne. Ráadásul két dolgot is elő tud készíteni, amire én rámennék a nyáron:
(1) Berglundot elcserélni - Sobotka kiváltja, 1 milkával olcsóbban (1 év 2.725m vs 1 év 3.7m). Mire? Valami közepes pick/prospect, igazából a lényeg a szerződés kirakása. Sell low nyugodtan.
(2) Lehtera helyére egy jobb centert szerezni. Jorit elcserélni áron alul pickre/prospectre mint Bergyt. Szerintem csökkenti az értékét ez az új 3x4.7m szerződése - szerencsejátékos húzás volt ez a hosszabbítás Armstrongtól, egyelőre nem néz ki jól.
Ki lehetne elérhető célpont, aki erősítés Lehtera helyett középen? Vagy a Stepan/Brassard/RNH vonal, akikről pletyák szólnak ligaszerte. Nem elit, de minőségi centerek. Vagy rámenni Stamkosra*.
---
*Stamkos, akivel mindenki eljátszik gondolatban. Nálunk hogyan? UFA/RFA: Stamkos 7x11 millió, Schwartz 8x6 millió, Backes 4x6 millió. Jaskin, Upshall és Brodziak hármas együtt 4 millió. Brouwer, Ott, Paajarvi elengedve. Shattenkirk, Berglund és Lehtera elcserélve pickekre/prospectekre.
Van még helye egyáltalán? A top 6-ben nem látom, mert ott az STL, mögöttük meg Fabbri és Stastny, plusz ugye Captain America és/vagy Burner (függően attól, hogy melyiket marasztaljuk). Vagy már nincs ilyen ambíciója az első két sorba kerülni, csak visszajön, kapar egy évet a 3.-ban, aztán elmegy valahova ahol megkapja a jégidőt meg a pluszpénzt?
Sobi nyílván értékes, főleg mert mindig kapar, ütközik, és pontokat is jól termel, de ha azért jön vissza, hogy top6 csatár legyen, akkor nem feltétlen látom a helyét.
Szerintem emiatt ne aggódj, erre nem sok esély van. Vagy visszavonul, vagy ami edzőnk lesz jövőre... Armstronggal való kapcsolata alapján most majd kap valamennyi gondolkodási időt eldönteni, hogy mit akar, de ha maradni akar akkor az úgy lesz szerintem. Viszont azt nem tartom reálisnak, hogy máshol beleálljon egy új projektbe, ami azért alsó hangon még 2-3 szezon, bár biztos érdeklődnének iránta.
Én csak a tavalyi véleményemet tudom copy+paste-elni: szerintem rég nincs szinkronban a csapat és Hitchcock, az első három évben volt a hozzáadott érték, azóta túllépett rajta az idő. Szép az idei főcsoportdöntőbe jutás, de az 5 éve alatt ez volt az egyetlen deep run (konferencia- vagy kupadöntő), ami nem igazán siker. Mindösszesen 3 győztes playoff párharc meg pláne nem az 5 év alatt...
Mindenképpen új edző, új impulzusok kellenének. Lehetőleg valaki olyan, aki sokkal bátrabb, kezdeményezőbb, támadóbb felfogású hokit játszat. A keret tudná.
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor
Ugye Hitchcock most vissza fog vonulni? Csak mert legrosszabb rémálmaim között az is szerepel, hogy ezek után ti nem hosszabbítotok vele, mi viszont megkeressük, mivel olyan játékot játszat, amit a GM-ünk szeret.
Még csak most nézem a meccset, éjjel képtelen voltam felkelni. De gondolom pont az, mint a CHI: Meccs vége felé járunk, nyomunk, az ellenfélnél hullafáradt az 5 ember aki jégen van, ütnek egy tilost, és bumm, Hitch időt kér, ami alatt van egy kis levegővételnyi szünetük, hogy kifújják magukat. De ha nem így volt, akkor a többiek majd megcáfolnak.
Nagyon tolják mindenhol Taraszenko 0 pontját, de becsapja magát aki azt hiszi, miatta nem jutottunk tovább. Természetesen nem védem, mert teljesen nonfaktor volt, de vele együtt a csapat fele nem csinált semmit, sőt igazából JÓ egyéni teljesítményt se lehet kiemelni a párharcból, csupa közepes és gyenge.
6 meccsből 3 SO egy közepes Jones ellen. 2 meccs akkora no show volt részünkről (2-3.) amit konkrétan ingyen odaadtunk a Sharksnak. Miről beszélünk?
Nem sikerült, és ez baj... 2 gól előny, 20 perc vissza... a Sharks minden erejével rá fog állni a játékunk megölésére, amit baromi hatékonyan csináltak eddig.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.